2024. április 19. péntek, Emma

Kecskemét térségi borászatok - Polyák Borászat

Új sorozatot indítottunk csütörtökönként, melynek célja a Kecskemét térségi borászatok bemutatása. Elsőként a Hetényi Család Pincészetét és Szőlőiskoláját mutattuk be és ezzel egyidejűleg facebook oldalunkon játékra invitáltuk Önöket.
Ezen a héten a Polyák Borászat mutatkozik be.
Kunszálláson 1983-ban kezdődött a Polyák családnál az első saját telepítésű szőlő ültetése, amelyből aztán elkészülhetett az első házi készítésű bor. Először még csak néhány négyszögölön folyt a termesztés, de a hozzáértő kezek által kiváló termést szüretelhettek. A tulajdonos, Polyák Mátyás édesapja mellett tanulta meg a szőlőtermesztés alapjait. 2010-ben azután 16 hektár szőlő ültetése következett, amelyen a mai napig folyik a munka.
2011-ben megépült Kunszálláson a Polyák Borászat, mely 2000 hl mennyiségű bor előállítását biztosítja. Az üzem alapterülete közel 800 m2. Itt történik a szőlőfeldolgozás, bortárolás és a palackozás.
A szőlőfeldolgozást korszerű és kíméletes technológiával végzik. A 2016-os évtől a fejlesztéseknek köszönhetően, ha szükséges, oxigént is ki tudnak vonni a palackozás előtt a borokból, ezáltal még frissebbé és üdévé teszik. Mára már körülbelül 100.000 üveget palackoz a borászat évente.
Pincészetük 4 fajta vörös és 4 fajta fehér szőlővel dolgozik. Rozé és fehér boraikat reduktív eljárással készítik, míg a vörösborok esetén ászokhordós érlelést alkalmaznak. Minden esetben törekednek az előállítás során arra, hogy a boraik megőrizzék tiszta fajta jellegüket és jellegzetes ízvilágukat!

Tovább >>

Megnyílt az Aranyhomok Portéka Online Adventi Vásár

A pandémia időszakában a karácsonyi vásárok meghiúsulnak, ezért szeretné az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület kezdeményezésével a kézműveseket és gazdákat segíteni abban, hogy termékeikkel piachoz jussanak. Bíznak abban, hogy kampányuk révén sok szép térségi kézműves termék kerül idén a karácsonyfák alá és kistermelői élelmiszer a karácsonyi asztalra.

A készülődés, a bevásárlás idén másként alakul, az üzletek forgataga, most az online térbe szorul. Az Aranyhomok Portéka Online Adventi Vásár néven indított facebook oldaluk segítségével a vásárlók közvetlenül tudnak vásárolni a térségi kistermelőktől, kézművesektől a folyamatosan bővülő kínálatból. Kézművesek és kistermelők ingyenesen csatlakozhatnak a csoporthoz portékáikkal árusítás céljából.

Arra kérik a tudatos vásárlókat, hogy Kecskemét és térsége kistermelőit, kézműveseit támogassák azzal, hogy tőlük vásárolnak karácsonyi ajándékot szeretteiknek, munkatársaiknak, üzletfeleiknek!

A bizonytalankodók dolgát is szeretnék megkönnyíteni. Az Egyesület összeállított néhány Aranyhomok Portéka ajándékcsomagot válogatott, kiváló minőségű, Kecskemét és környéki kézműves kincsekkel, finomságokkal megtöltve. A kosarakban, fadobozokban összeállított ajándékválogatások egyedi feliratokkal is kérhetők.

Bővebben a facebook Aranyhomok Portéka Online Adventi Vásár csoportjában tájékozódhatnak:

Csatlakozás a csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/portekavasar

„Éltessük a helyit, éltessük az igazit!”

Tovább >>

Új helyszínen a csütörtöki Kecskeméti Tanyai Termék Piac a veszélyhelyzet ideje alatt

A koronavírus járvány elleni védekezés érdekében hozott kormányrendelet miatt csütörtökönként a kecskeméti Városháza előtt megrendezésre kerülő Kecskeméti Tanyai Termék Piac 2020. november 19-től a veszélyhelyzet idejére a Budai utcán lévő Kecskeméti Piaccsarnok külső részén kerül megrendezésre változatlan nyitva tartással és termékkínálattal, minden csütörtökön 13-17 óráig. 

A Kecskeméti Tanyai Termék Piac őstermelői, kistermelői és kézművesei szeretettel várják a kedves vásárlókat az új helyszínen a járványügyi előírások betartásával. Minden árus maszkot, gumikesztyűt visel, plexilappal védi a vásárlókat a cseppfertőzés veszélyétől, élelmiszert csak előre csomagoltan árusítanak. 

Ízelítő a termékkínálatból: homoktövis, fürjtojás, méz és méhészeti termékek, lekvárok, szörpök, szárítmányok, gyógyteák, pékáru, füstölt húsáru, házi sajtok, friss zöldség és gyümölcs, savanyúság, horgolt kézimunkák.

Tovább >>

Kecskemét térségi borászatok - Hetényi Pincészet

Térségünkben sok embernek a munkát és a fő bevételi forrást a mezőgazdaság jelenti. Ha beköszönt az ősz, akkor ez egyet jelent a szürettel. A szüretről pedig elsőként a szőlő és a bor jut eszünkbe. A melankólikus időjárásban faluhelyen ősszel megelevenednek hagyományaink a szüreti felvonulásokon és a hosszú téli estéken baráti társaságban előkerülnek a demizsonok és velük együtt az új alföldi borok is. Ennek apropóján indítunk új sorozatot csütörtökönként, ahol a Kecskeméti térség szőlészeteit, borászatait mutatjuk be. Elsőként a Hetényi Család Pincészetét és Szőlőiskoláját ismerhetik meg.

2008-ban nyitották meg termelői borkimérésüket Ballószögön, a Bem utca 13. szám alatt, ahol kínálatukban Kövidinda, Cserszegi fúszeres, Generosa, Rajnai rizling, Zweigelt rose és Vörös cuvée is szerepel. Borászatuk a hangsúlyt nem a technológiára helyezi, bár irányított erjesztéssel is készítenek borokat, inkább a jó minőségű szőlőben rejlő, de természetes potenciál kiaknázására törekszenek. A szinte már elfeledett fajták és az újonnan nemesített fajták esetében a fajtaértékek megmutatására törekszenek. Különleges tételeik például a Pozsonyi fehér, a Szirén, a Néro vagy a Zeusz. A borászatban bejelentkezés útján csoportos borkóstolóra van lehetőség, maximum 40 főig. Bejelentkezni Hetényiné Pap Viktóriánál a +36-20/4906054-as telefonszámon lehet.

Tovább >>

Először mutatkozik be nagyközönség előtt Kecskemét Város Bora az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásáron, a hosszú hétvégén

Közkívánatra 2020. október 23-25-ig újra Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárt szervez az Aranyhomok Egyesület Kecskeméten, a Deák Ferenc téren, az október elején megtartott XII. Őszi Helyi Termék Ünnep folytatásaként, amelyen először mutatkozik be nagyközönség előtt a Királyleányka, mint Kecskemét Város bora.

Tovább >>

Aranyhomok Portéka Vásár - Várjuk szeretettel!

Sokak kívánságára 2020. október 23-25-ig újra Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárt szervez az Aranyhomok Egyesület Kecskeméten, a Deák Ferenc téren - az október elején megtartott XII. Őszi Helyi Termék Ünnep folytatásaként, ezúttal is a járványügyi előírások szigorúan betartásával.

A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal várják vevőiket.

 

Tovább >>

Közkívánatra Aranyhomok Portéka Vásár a hosszú hétvégén

 

Sokak kívánságára 2020. október 23-25-ig újra Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárt szervez az Aranyomok Egyesület Kecskeméten, a Deák Ferenc téren az október elején megtartott XII. Őszi Helyi Termék Ünnep folytatásaként.

A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal várják vevőiket.

 

 

Tovább >>

Igazi különlegességekkel várták a vásárlókat a XII. Őszi Helyi Termék Ünnepen

Idén a korábbiaktól eltérően, - a járványügyi előírásokat szigorúan betartva - október 2-a és 4-e között került megrendezésre a XII. Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten, a Deák téren kellemes napsütésben, mindenki nagy örömére, közel 50 helyi, hazai termelő és kézműves a megszokottól is szélesebb árukínálatával, igazi ínyencségekkel.

A rendezvényszegény időszakban nagy várakozás övezte ezt az eseményt. Az ünnep célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyben élő, helyi terméket előállító kistermelők, kézművesek értékes munkájára és annak megbecsülésére. Az Aranyhomok Egyesület - Kecskemét és térsége 21 településének összefogásával – hosszú évek óta törekszik arra, hogy a fogyasztók, látogatók figyelmét felhívja a térségben előállított, biztonságos, minőségi, fogyasztóvédelmi szempontból is megfelelő és egyedi termékekre, élelmiszerekre és hogy az év többi részében is ezeket a portékákat válasszák a vásárlók a tömegtermékek és egészségtelen élelmiszerek helyett. A szervezet rendezvényeivel, munkájával segítséget nyújt a mindennapi vásárláshoz és a tudatos választás, valamint a termelő és a vásárló közötti hosszú távú bizalmi kapcsolat kialakításához.

A hétvégi esemény szlogenje ezúttal is: „Éltessük a helyit, éltessük az igazit!” volt.

Tovább >>

Éltessük a helyit, éltessük az igazit a XII. Őszi Helyi Termék Ünnepen!

Október 2 és 4 között, péntektől vasárnapig 10-től 18 óráig kerül megrendezésre hagyományosan a XII. Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten, a Deák téren, a korábbiaktól eltérően, ebben az évben egyszeri alkalommal. Az ünnep célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyben élő, helyi terméket előállító kistermelők, kézművesek értékes munkájára és annak megbecsülésére.

A rendezvény szlogenje ezúttal is: „Éltessük a helyit, éltessük az igazit!”

Tovább >>

Gyenes Kata fotográfus kiállítása

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!