2025. április 28. hétfő, Valéria

Kecskemét térségi borászatok - Hetényi Pincészet

Térségünkben sok embernek a munkát és a fő bevételi forrást a mezőgazdaság jelenti. Ha beköszönt az ősz, akkor ez egyet jelent a szürettel. A szüretről pedig elsőként a szőlő és a bor jut eszünkbe. A melankólikus időjárásban faluhelyen ősszel megelevenednek hagyományaink a szüreti felvonulásokon és a hosszú téli estéken baráti társaságban előkerülnek a demizsonok és velük együtt az új alföldi borok is. Ennek apropóján indítunk új sorozatot csütörtökönként, ahol a Kecskeméti térség szőlészeteit, borászatait mutatjuk be. Elsőként a Hetényi Család Pincészetét és Szőlőiskoláját ismerhetik meg.

2008-ban nyitották meg termelői borkimérésüket Ballószögön, a Bem utca 13. szám alatt, ahol kínálatukban Kövidinda, Cserszegi fúszeres, Generosa, Rajnai rizling, Zweigelt rose és Vörös cuvée is szerepel. Borászatuk a hangsúlyt nem a technológiára helyezi, bár irányított erjesztéssel is készítenek borokat, inkább a jó minőségű szőlőben rejlő, de természetes potenciál kiaknázására törekszenek. A szinte már elfeledett fajták és az újonnan nemesített fajták esetében a fajtaértékek megmutatására törekszenek. Különleges tételeik például a Pozsonyi fehér, a Szirén, a Néro vagy a Zeusz. A borászatban bejelentkezés útján csoportos borkóstolóra van lehetőség, maximum 40 főig. Bejelentkezni Hetényiné Pap Viktóriánál a +36-20/4906054-as telefonszámon lehet.

Tovább >>

Először mutatkozik be nagyközönség előtt Kecskemét Város Bora az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásáron, a hosszú hétvégén

Közkívánatra 2020. október 23-25-ig újra Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárt szervez az Aranyhomok Egyesület Kecskeméten, a Deák Ferenc téren, az október elején megtartott XII. Őszi Helyi Termék Ünnep folytatásaként, amelyen először mutatkozik be nagyközönség előtt a Királyleányka, mint Kecskemét Város bora.

Tovább >>

Aranyhomok Portéka Vásár - Várjuk szeretettel!

Sokak kívánságára 2020. október 23-25-ig újra Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárt szervez az Aranyhomok Egyesület Kecskeméten, a Deák Ferenc téren - az október elején megtartott XII. Őszi Helyi Termék Ünnep folytatásaként, ezúttal is a járványügyi előírások szigorúan betartásával.

A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal várják vevőiket.

 

Tovább >>

Közkívánatra Aranyhomok Portéka Vásár a hosszú hétvégén

 

Sokak kívánságára 2020. október 23-25-ig újra Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásárt szervez az Aranyomok Egyesület Kecskeméten, a Deák Ferenc téren az október elején megtartott XII. Őszi Helyi Termék Ünnep folytatásaként.

A kilátogató közönség különleges, minőségi, hazai kézműves termékeket vásárolhat megfizethető áron közvetlenül a kézművesektől, termelőktől, akik széles árukínálattal, ínyencségekkel, újdonságokkal várják vevőiket.

 

 

Tovább >>

Igazi különlegességekkel várták a vásárlókat a XII. Őszi Helyi Termék Ünnepen

Idén a korábbiaktól eltérően, - a járványügyi előírásokat szigorúan betartva - október 2-a és 4-e között került megrendezésre a XII. Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten, a Deák téren kellemes napsütésben, mindenki nagy örömére, közel 50 helyi, hazai termelő és kézműves a megszokottól is szélesebb árukínálatával, igazi ínyencségekkel.

A rendezvényszegény időszakban nagy várakozás övezte ezt az eseményt. Az ünnep célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyben élő, helyi terméket előállító kistermelők, kézművesek értékes munkájára és annak megbecsülésére. Az Aranyhomok Egyesület - Kecskemét és térsége 21 településének összefogásával – hosszú évek óta törekszik arra, hogy a fogyasztók, látogatók figyelmét felhívja a térségben előállított, biztonságos, minőségi, fogyasztóvédelmi szempontból is megfelelő és egyedi termékekre, élelmiszerekre és hogy az év többi részében is ezeket a portékákat válasszák a vásárlók a tömegtermékek és egészségtelen élelmiszerek helyett. A szervezet rendezvényeivel, munkájával segítséget nyújt a mindennapi vásárláshoz és a tudatos választás, valamint a termelő és a vásárló közötti hosszú távú bizalmi kapcsolat kialakításához.

A hétvégi esemény szlogenje ezúttal is: „Éltessük a helyit, éltessük az igazit!” volt.

Tovább >>

Éltessük a helyit, éltessük az igazit a XII. Őszi Helyi Termék Ünnepen!

Október 2 és 4 között, péntektől vasárnapig 10-től 18 óráig kerül megrendezésre hagyományosan a XII. Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten, a Deák téren, a korábbiaktól eltérően, ebben az évben egyszeri alkalommal. Az ünnep célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyben élő, helyi terméket előállító kistermelők, kézművesek értékes munkájára és annak megbecsülésére.

A rendezvény szlogenje ezúttal is: „Éltessük a helyit, éltessük az igazit!”

Tovább >>

Gyenes Kata fotográfus kiállítása

Vertcsipkekiállítás és bemutató

A Kecskeméti Települési Értéktár Tablókiállítása a XII. Őszi Helyi Termék Ünnepen

Hihetetlenül sok és sokszínű értékekkel rendelkezik Kecskemét. Ezek bemutatását szolgálja az a közel 60 települési értéket felvonultató szabadtéri tablókiállítás, mely kiegészítő programként megtekinthető lesz a rendezvény teljes ideje alatt.

Az Aranyhomok Egyesület gondozásában lévő Kecskeméti Települési Értéktár Tablókiállítás tematikus csoportokban mutatja be városunk büszkeségeit. Lehetőség nyílik a helyi értékek felelevenítésére, megismerésére és rácsodálkozásra, hogy mennyi kinccsel rendelkezik Kecskemét.

A Tablókiállítás megtekinthető: október 2-4-ig a Deák Ferenc téren.

 

Tovább >>

Ingyenes főtéri városnéző séta Kecskeméten

Október 3-án szombaton ingyenes főtéri városnéző séta Kovács Antallal

2020. október 3-án szombaton Kecskemétről kecskemétieknek főtéri városnéző sétát tart Kovács Antal Kecskemét város volt képviselője, nyugdíjas gazdasági igazgató a XII. Őszi Helyi Termék Ünnepen. Bemutatásra kerül Kecskemét belvárosa a szecesszió jegyében.

Indulás: 14:00 órakor a Szent István szobor elől
A városnéző sétán való részvétel ingyenes, várjuk szeretettel!

Tovább >>

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!