2018. április 21. szombat, Konrád

Rengetegen keresték fel a régi Városi Mozi előtt a II. Húsvétolót

A Hírös Város Turisztikai Központ által második alkalommal megrendezett Húsvétoló a változékony idő ellenére is nagyszerű fogadtatásra talált. A március 31-én lezajlott egész napos rendezvényt nagy létszámban látogatták meg a kecskeméti és környékbeli családok, óvodai és iskolai csoportok. Az érdeklődők sokszínű családi, hagyományőrző programok és kulturális műsorok közül válogathattak.

 

 A  Húsvétoló házigazdája Pál Attila színművész volt. Délelőtt napsütéses idő fogadta a rendezvényre érkezőket. A műsorok sorát a Kunság Táncegyüttes néptánc produkciója nyitotta meg, ezt a Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület egyedülálló népművészeti vándorkiállításának megnyitója követte. A különleges kézzel készített hagyományőrző alkotásokat az érdeklődők április végéig megtekinthetik a Hírös Város Turisztikai Központban, a jegypénztár nyitvatartási idejében keddtől péntekig 13:00 és 17:00 óra között. A Húsvétoló rendezvény alatt a látogatók az Aranyhomok Portékavásár keretein belül nem csupán megcsodálhatták, meg is vásárolhatták az egyesület alkotói által készített mesterremekeket. A vásárlók és a programokon, játékokon résztvevők között pedig értékes nyeremények is gazdára találtak.

 

 A gyermekek egész nap érdekes, izgalmas játékokon, elfoglaltságokon vehettek részt; kézműves és népművészeti foglalkozások, játszóház, tojásfestés, locsolóvers-mondó verseny, tojáskeresés, a 650 éves Kecskemét Tojásfájának feldíszítése, krétarajzverseny, állatsimogató, pecsétgyűjtő játék, ügyességi feladatok a Városi Balesetmegelőzési Bizottság Kecskemét tanpályáján. A délelőtt folyamán a Furfangos Paraván Húsvéti tojáskereső című bábműsora és a Dockers Party zenekar rajzfilmslágerekből összeállított koncertje szórakoztatta az apróságokat. A legkisebbek körében pedig nagy népszerűségnek örvendett Szilágyi Áron hangszerbabusgatója, melyre az épületben került sor.

 

Kecskemét város fennállásának 650. évfordulója alkalmából a környékbeli óvodás és iskolás csoportok, osztályok és az egyénileg érkezők által hozott közel 1000 db színes tojás tette különlegessé Kecskemét Város Tojásfáját.

 

A látogatók ízelítőt kaphattak Gáspár Dávid, majd Pál Attila színművész operett és musical műsorából is, majd a Vasvarjú zenekar és a Kecskeméti Zenészegylet „Tavaszi szél vizet áraszt” című produkciója szórakoztatta a résztvevőket. A zenés műsorszámokat követően Tavaszköszöntő kerékpárshowján, Leskowsky Albert mutatta be különleges kerékpárgyűjteményének egy-egy darabját és történetét.

 

A közönség és a szervezők legnagyobb bánatára a délután eleredő eső meghiúsította Csík János és a Mezzo zenekar fellépését. A koncert bepótlására azonban még idén sor kerül, a szervezők elkövetkezendő rendezvényeinek egyikén.

                                                                                                    

Sok szép kedves élménnyel gazdagodott mindenki, aki meglátogatta ezt az igazi családi rendezvényt.

Kapcsolódó galéria

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!