2024. április 18. csütörtök, Andrea

ORSZÁGOS TOJÁS SOKADALOM – TOJÁSFESZTIVÁL

2015. 10. 09-10.

Az Egyesületet Szemereyné Pataki Klaudia elnök asszony tanácsára kereste meg Kollár Csaba, a Mizsetáp Kft., illetve a Hírös Farm Kft. ügyvezető igazgatója a Tojásfesztivál Kecskemétre költöztetése ügyében, aki egyben a Magyar Tojóhibrid -tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének és a Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezetnek is tagja. A fesztivál már 10 éves múlttal rendelkezik, eddig Siófokon került megrendezésre Balatoni Nemzetközi Tojásfesztivál néven, de szervezési nehézségek miatt a településen nem folytatták a rendezvénysorozatot.

A Tojásfesztivál célja a tojásfogyasztás népszerűsítése, a tojás marketingjének erősítése, mely fontos szerepet vállal a tojással kapcsolatosan kialakult tévhitek eloszlatásában és a tojás az egészséges táplálkozásban elfoglalt fontos rangjának visszaállításában. A Tojás Világnapjához igazítva a Tojásfesztiválok október 2. péntekére esnek.

Úgy gondoljuk, hogy Kecskemét városa az egyik legjobb választás egy ilyen tematikájú rendezvény megvalósítására, hiszen az ország tojástermelésének területi arányait vizsgálva a kecskeméti régió az egyik legerősebb térség.

Kecskemét infrastruktúráját és a környező erős tojástermelő jelenlétet figyelembe véve városunk talán az ország legkompetensebb települése a Tojásfesztivál megvalósítására.

 

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára, Hamzáné Lakó Judit előterjesztette a 2015. június 17-ei elnökségi ülésére a fesztivál megrendezésének kérdését. Időközben az elképzelés mellé állt a Baromfi Termék Tanács, illetve annak tagszövetsége a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége is, akik szakmai és anyagi segítséget is felajánlottak. Fő támogatónkként az Agrár és Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság is segítette a rendezvényünket. A Tojásszövetség felkérésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is támogatta a rendezvényt. Egyesületünk a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtárhoz folyamodott, hogy pályázzon a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, melynek eredményeképp 1.000.000 Ft-os támogatást nyert költségvetésünkbe.

 

Időközben a rendezvény elnevezése Országos Tojás Sokadalom - Tojásfesztiválra módosult, ezzel jelezve, a rendezvénysorozat megújulását, valamint országos pozícióját.

 

A 10.000.000 Ft-os költségvetésünk a következőképp állt össze:

Miniszterelnökség: 5.000.000 Ft

BTT- Tojásszövetség 2.000.000 Ft

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2.000.000 Ft

Nemzeti Kulturális Alap 1.000.000 Ft

 

További támogatóinkként tartjuk számon a Kecskemétfilm Kft-t, amiért rendelkezésünkre bocsátott egy mese DVD-t, melyet felhasználhattunk Tojásmozinkhoz, és a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumot, hiszen díjmentesen hozta el Kecskemétre a Míves Tojás Gyűjteményét, valamint a Hírös Tojást és a Mizsetáp Kft.-t, akik szervezői munkájukat és a szalmajátszóteret tették a rendezvényhez, valamint ellátták a fesztivál tojás igényét.

 

A rendezvény és a fórum előtt, október 29-én a BTT Tojásszövetség szervezésében egy Sajtóreggeli valósult meg a Budai Vár Korona Cukrászdájában, ahol többek között bemutatásra került a szakmai konferencia, valamint az Országos Tojás Sokadalom is. A sajtóreggelire meghívást kaptak az országos és szakmai média képviselői. Október 5-én már az MTV Család-Barát magazinjába került bemutatásra a rendezvény Dr. Molnár Györgyi a BTT titkára által, illetve egyik fellépő séfünk, Németh József főzött tojásos ételeket.

 

A Baromfi Termék Tanács által október 9-re a Három Gúnár Rendezvényházba szervezett 14. Tojás Világnapi szakmai konferencia keretében az érdeklődők több előadást hallgathattak a szakma, illetve az ágazat neves képviselői jóvoltából. A konferenciát megnyitotta Végh László, a Baromfi Termék Tanács elnöke, köszöntőt mondott Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, valamint előadást is tartott a baromfiágazat vidékfejlesztéshez kapcsolódó fejlesztési lehetőségeiről a 2014-2020 közötti időszakban.

Az EEPTA szerepéről, feladatairól, céljairól, az elért eredményekről és az előttük álló nehézségekről Mark Williams, az EEPTA – Európai Tojástermelők, Tojáscsomagolók és kereskedők Szövetségének titkára beszélt.

Dr. Molnár Balázs, az Elanco Animal Health key account managere előadásában bemutatta a lehetőségeket a szalmonella gyérítésben a vakcinázáson túl, valamint a tojótelepeken alkalmazott zoonozis rizikó Indexből nyert tapasztalataikat.

Ezt követően  prof. Dr. Sütő Zoltán, a Kaposvári Egyetem tanára, Exemplis discimus - Példákból tanulunk (A tartásmód hatása a tyúkok tojástermelő képességére a genotípustól függően, az első és a mesterséges vedletést követő második tojástermelési időszakban) című beszámolóját hallhatták a szakma képviselői.

Végül  a tojás fogyasztói szokásokat ismerhette meg a hallgatóság Prof. Dr. Szakály Zoltán tolmácsolásában, aki a Debreceni Egyetem tanára, intézetvezetője.

Az előadások után kérdéseket tehettek fel a megjelentek, majd fogadáson vehettek részt. A hiánypótló szakmai konferenciát nagy érdeklődés övezte.

 

A szakmai programot követően 15 órakor került sor a Főtéren az Országos Tojás Sokadalom megnyitójára, így a szakma képviselői is részt vehettetek a rendezvényen. A Tojásfesztivált Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Végh László a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke és Dr. Homoki Tamás Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának alpolgármestere.

 

Programok sokasága garantálta minden korosztály számára a szórakozási lehetőségeket: főzőshow-k, -bemutatók és -versenyek, könnyűzenei koncertek, kulturális csoportok fellépései, operett és musical válogatások, riportműsorok, kézműves foglalkozások, Háztájit az asztalra! Tanyai termék és kézműves vásár, Tojásmozi, bábműsor, szalmajátszótér, népi játszóeszközök és baromfiudvar várta azokat, akik ellátogattak a nagy sikerű fesztiválra.

A hagyományteremtő szándékkal elindított rendezvény kiemelkedő számú vendéget vonzott, mindkét napon nagy érdeklődés kísérte a változatos, igényes programokat, melyek kialakításánál fontos szempont volt az is, hogy a városunkra jellemző sok rendezvény között egyedi fesztivált hozhassunk létre.

Az egész napos programok között két házigazdánk McMenemy Márk és Szabó Edit mutatta be a produkciókat, illetve népszerűsítették a tojást, mint élelmiszeripari és kulturális értéket. Tojásdíszítőkkel és szakácsokkal készítettek riportokat, műsorokat, valamint hasznos információkkal látták el az érdeklődőket.

Kecskemét főterén két helyszínen is szórakoztató kulturális programokkal vártuk az érdeklődőket. Október 9-én pénteken a nagyszínpadon délután világhírű musical válogatást, Zsigóné Katival készült riportot, Grapevine Táncstúdió show műsorát, Csörömpölők együttes műsorát, Kunság Táncegyüttes fellépését, Motiva együttes koncertjét, majd a kecskeméti illetőségű Időgép zenekar nagyszabású 15. jubileumi nagykoncertjét hallhatta a közönség.

A kis színpadon rendezvényünk fő programjaként Németh József és csapata 2000 tojásból készített óriástojás lepényt, melyet az érdeklődők, nézők fogyasztottak el. A gasztronómiai bemutató közben sok érdekesség hangzott el a tojásfogyasztással kapcsolatban.

Majd a Pacsirta Népdalkör citeraműsora következett, valamint felléptek a TST Dance Stúdió táncosai és a Ballószögi Kincsecskék gyermek néptánc csoportja is.

Október 10-én szombaton a nagyszínpadon Varga Mihály bugaci kecskedudás „Így mesélte szép apámnak szép fia” című mesemondó műsorával indult a rendezvény. Ezt követően a Foglalt! Zenekar, majd a Nagy Tisza néptánccsoport műsora következett. A gyerekeket Hevesi Imre és a ZűrZavar Zenekar bűvölte el. A felnőtteket Dolák-Saly Róbert humoros előadásával szórakoztatta. Az operett gála műsor örökzöld dallamait neves színészek előadásában mindenki szívesen hallgatta és igazi különlegességnek számított a Főtéren.

Koncertekkel folytatódott a rendezvény, a Blues Donkeys, a Hang Over Gang, majd a Bikini zenekar szórakoztatta a közönséget.

Bede Róbert is tartott főzőbemutatót a nap folyamán, illetve elvállalta a Térségi Települési Tojásos Étel Főzőversenyünk zsűri felkérését is. A megmérettetésen a Kecskeméti Térség településeinek küldöttei vehettek részt a barátias hangulatú versenyen.

Szombaton a kis színpadon Varga Mihály bugaci kecskedudás mesemondó műsorával, valamint Kovács Géza bábmester bábelőadásával szórakoztatta a gyerekeket. A kis színpadon a továbbiakban a Tavaszi Szél Népdalkör, a Hírös Város Nyugdíjas Klub Piros Rózsa táncegyüttese, valamint az M. Bodon Pál Állami Zeneiskola szaxofon együttese adott műsort.

 

 A tojáságazat népszerűsítése érdekében „Tudta-e?” roll-up-ok lettek kihelyezve a rendezvény több pontjára is, ahol érdekes és hasznos, több esetben tévhiedelmeket eloszlató információkat hirdettünk. A roll-up szakmai anyagából Tojás Kvízt készítettünk, majd a helyes kitöltőknek egy doboz tojást ajándékoztunk.

A rendezvényen díjmentes megjelenési lehetőséget biztosítottunk tojástermelőknek, és tojásdíszítőknek, akik kitüntetett helyen mutathatták be tevékenységeiket, értékeiket.

A Kecskeméten még sosem látott baromfiudvar is nagyon népszerűnek bizonyult. A fajtánként kiállított élő állatokat élvezettel tekintették meg vendégeink. A rendezvény végén szétosztásra kerültek az állatok. Az osztást is kiemelt figyelem és érdeklődés követte a lakosság részéről.

A fesztivál ideje alatt a látogatók megtekinthették a Tojásművészeti Kiállításunkat, mely már október 2. óta megnyílt a közönség számára. A tárlat anyagait a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára hozta, valamint kiállításunk október 8-án kibővült a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum által felajánlásként kitelepített Míves Tojás Gyűjteményével. Kecskemét patinás épületében, a volt Liberté étterem épületében megvalósuló kiállítás mellett az érdeklődők megnézhették a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett Kecskeméti Értékek Kiállítását is. A teremben Tojásmozi is működött, ahol a Kecskemétfilm Kft. és a Baromfi Termék Tanács által felajánlott mese és dokumentumfilmek kerültek levetítésre.

 

Visszajelzések alapján úgy véljük, sikeres volt a rendezvény, sikerült megvalósítani céljainkat, és megbizonyosodtunk róla: az Országos Tojás Sokadalom rendezvénysorozatnak van létjogosultsága, sikeresen vizsgázott a kecskemétiek körében, nagy érdeklődés övezte mind a szakma, mind a lakosság részéről.

Az eredeti célnak megfelelően szeretnénk egy hosszútávon működő, nevéhez méltóan egy valóban országos hatáskörű, minőségi rendezvénysorozatot létrehozni, ahol megjelenhetnek a térség tojáságazathoz köthető szereplői, úgymint tojástermelők, baromfitenyésztők, de akár a tésztakészítők, illetve a cukrászipar neves képviselői is, mint fő tojásfelhasználók.

Kulturális programjaink között elsőbbséget élveznek a térség értékeit felvonultató, helyi csoportok is. Vásárunkon főként a környékbeli termelők és kézművesek domináltak, mely arányt szeretnénk megőrizni a további rendezvényeinken is.

Így bekerülhet az országos fesztivál kínálatba a Kecskeméti Térség „íze”, hagyománya és értékei. Ehhez szívesen vesszük tagtelepüléseink együttműködését, és ötleteit.

A tojásfogyasztást népszerűsítő ismeretterjesztő munkának köszönhetően a térség tojástermelői hosszútávon újabb vevőkörre, megnövekedett keresletre tehetnek szert.

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!