Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Észak-Bács-Kiskun megyei szervezete első alkalommal hirdette meg az Aranyhomok Térségi Mézversenyt. A megmérettetés célja felpezsdíteni a kecskeméti kistérség méhész társadalmát, ezzel együtt a méhész szakma és termékeik megismertetése Kecskemét és környéke lakosságával, valamint fejlesztéseik és marketing (ezen belül elsősorban csomagolás) ösztönzése. A megmérettetés arra is kiváló eszköz, hogy rangsoroljuk a térség méhészeit, a kecskeméti térségben termelt mézek minőségét felmérjük, és kiválasszuk a Kecskeméti Térség Mézét, amely úgy gondoljuk, hogy rangos elismerés a legjobb mézek termelőinek.
A megmérettetésben három kategóriában lehetett indulni: fajtaméz, vegyes mézek és mézkülönlegességek. Ezen kívül külön díjjal jutalmaztuk a legszebb, legegyedibb csomagolású mézeket.
A beérkezett mézeket (kategóriánként 3 üveg) a Zsűri érzékszervi vizsgálat alapján rangsorolta. A Zsűri tagjait a Székely Nektár Kft.-től Székely József, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi osztálytól Dr. Hegedűs Dénes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól Dr. Lakó Anita alkotta. Az értékelés során vizuális tulajdonságok, illat szempontok és íz tulajdonságok alapján kerültek pontozásra. A jelentkezők anonimitása érdekében a csomagolások pontozása az érzékszervi vizsgálat után történt meg, a csomagolásra adott pontok beleszámítottak a mézek értékelésébe is.
A Székely Nektár Kft. felajánlásából az első 5 legjobb méz laboratóriumi vizsgálat alá került, ezzel igazolva a zsűri döntésének hitelességét. A díjazottak serleget és oklevelet kaptak, valamint a legjobbnak ítélt mézek Kecskeméti Kistérség Méze oklevelet kaptak.
A díjátadásra ünnepélyes keretek között a 81. Hírös Hét Fesztivál keretén belül megrendezett XVIII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon került sor. A díjátadót követő napon Térségi Mézes Napot hirdettünk, ahol az érdeklődők betekintést kaphattak a méhészek életébe és megkóstolhatták a díjnyertes mézeket. A nevezések 3 településről érkeztek, összesen 7 jelentkező vett részt a megmérettetésben. A benevezett 21 méz akác, selyemkóró, repce, mézritkaság, vegyes virág, hárs, különleges, valamint vegyes méz kategóriában kerültek értékelésre.
Aranyhomok Térségi Mézverseny díjazottjai
Kategória
Helyezés
Jelentkező
Akác
A Kecskeméti Térség Méze, csomagolás különdíj
Méhecske Bt.
Akác
2.
Fekete Gábor
Akác
3.
Pintér
Akác
Selyem kóró
1.
Gulyás Zoltán
Selyem kóró
2.
Fekete Gábor
Selyem kóró
Repce
1.
Gulyás Zoltán
Repce
2.
Fekete Gábor
Repce
Méz ritkaság
1.
Gulyás Zoltán
Hírös Város Méze
2.
Gulyás Zoltán
Napraforgó
Vegyes virág
1.
Gulyás Zoltán
Vegyes Virág
2.
Méhecske Bt.
Vegyes Virág
Hárs
1.
Fekete Gábor
Hárs
Vegyes méz
1.
Pintér Tibor
Tőserdei vegyes méz
2.
Patkós Katalin
Akác-selyem kóró keverék
Különleges
1.
Abonyi Attila
Aszalt gyümölcsös akácméz