2025. július 13. vasárnap, Jenő

„A LEGSZEBB KONYHAKERTEK” PROGRAM

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében Kecskemét városa első ízben benevezésre került a karcagi kezdeményezésű, mára országos (illetve nemzetközi) jelentőségűvé bővült „A legszebb konyhakertek” programba.

Egyesületünk fontos feladatként tűzte ki, hogy tegyen valamit a konyhakertek fokozatos háttérbe szorulása, a kertes házak füvesítései és dísznövényei mellett a konyhakertek arányának folyamatos csökkenése, megszűnése ellen. Úgy gondoljuk, hogy a konyhakert művelése a szép hobbin túl nagyban hozzájárul az egészséges életmód elterjedésében, hiszen sok esetben bio, de legalábbis ismert és biztonságos anyagokkal kezelt élelmiszerhez juthat a lakosság. A szabadidő ilyen irányú hasznosításával ugyanakkor nőhet a lakosság önellátó képessége, hiszen nem szükséges megvásárolnia a megtermelt az élelmiszereket, illetve vitaminpótlókat. Ezáltal csökkenhet a háztartások élelmiszerre fordított kiadásainak aránya, miközben jobb minőségű és béltartalmú, biztonságosabb zöldségekhez és gyümölcsökhöz, illetve gyógy- és fűszernövényekhez juthat.

 Első gondolatunk egy kert szépségverseny volt, ekkor találtunk rá a már jól bejáratott karcagi programra.

Partnereink együttműködésével országos szinten is példaértékű, díjmentes konyhakertész szaktanácsadás sorozatot indítottunk, mely minden héten más helyszínen került megtartásra. Partner szervezeteink 3 helyszínen alakítottak ki bemutatókerteket: Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája tanüzemében, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán és a Pax 96. Kft. telephelyén. A mintakertekben az elméleti ismeretátadás mellett gyakorlatban is láthatták az érdeklődők a módszereket, és azok eredményeit.

A zsűri, melynek mindhárom tagja elismert szakember, két alkalommal járta be a benevezett kerteket, amelyek megművelői lelkesen mutatták meg hol hobbi, hol profi szintű kertjeiket, büszkeségeiket és eredményeiket.

A Zsűri tagjai: Nagy Ágnes Kecskemét Város Főkertésze, Hamzáné Lakó Judit az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára, Kocsis Pál a Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolájának volt igazgatója.

Felajánlást több szervezettől is kaptunk, melyet a díjazottainknak adtunk át az eredményhirdetésen.

 

Minden résztvevő díja 1 csomag vetőmag az Alfa Lucullus Kft. jóvoltából, illetve 1 palánta zöldség a Pax96 Kft. felajánlásából.

 

 

Díjazottak listája

Jelentkező
Helyezés
Díj
Közösségi
Homoki varázskert Szociális Szövetkezet
 
"Összefogás a természettel" - kert
ZKI vetőmagcsomag és paradicsomlé
Pax96 Kft.
 
"Hittel, bizalommal, fáradhatatlanul az emberekért" -kert
Bácsvíz ajándékcsomag
Kocsis Pál iskola
 
"Az első lépések a szakmában kert" -kert
Hetényegyházi Kovács Kertészet vásárlási utalvány 5000 Ft
Kocsis Pál tanüzem (8-1 ig)
 
"A korszerű szakmai oktatókert"
Praktiker: Bosch láncfűrész
Hunyadivárosi közösségi kert
1. helyezett
"Ahol mindenki jól érzi magát" -kert
KEFAG vásárlási utalvány 10.000 Ft, ZkI csomag
 
 
 
 
 
 
 
 
Normál, hobbi kert
Gyulai József
1. Helyezett
"Garantáltan gyommentes, szuper kert!"
KEFAG vásárlási utalvány 10.000 Ft, VG Kft ajándékcsomag
Schreiber Tibor
 
"Szabadidő hasznos eltöltése kert" - kert
ZKI vetőmagcsomag és paradicsomlé
 
 
 
 
 
 
 
 
Vegyes
Krajcsovszki József
1. Helyezett
"Kicsi szép" - kert
KEFAG vásárlási utalvány10.000 Ft, Kecskemét kiadvány
Patkós Antalné
 
"Generációk kertje"
Gyenes Kertészet vásárlási utalvány 10.000 Ft
Réthey Gyula
 
"Együtt nincs lehetetlen" - kert
Fantó könyv
Varga Brigitta
 
"Fiatalon is értékes" - kert
Mercedes-Benz függőágy
Ömböli Magdolna
 
"Ahol a hagyomány is megtalálható!" -kert
Fantó könyv
 

Az országos megmérettetésen a Hunyadivárosi Közösségi Kert díjazott lett!

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!