2024. március 29. péntek, Auguszta

"Hírös kecskemétiek" pódiumbeszélgetés márciusban is

Szeretettel várjuk a „Hírös kecskemétiek” című sorozatunk következő előadása március 28-án lesz 18 órakor. Ezúttal három neves kecskeméti vendéggel beszélget Kriskó János a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi Városi Mozi épületében.

Meghívott vendégeink:
Palotás József, az M. Bodon Pál Zeneiskola nyugalmazott igazgatója, a Kecskeméti Szimfónikus Zenekar és az M. Bodon Pál Zenekar koncertmestere, Kodály Díj (2002), Bács-Kiskun Megyei Prima Díj (2012), díjazottja, Magyar Arany Érdemkereszt (2014) kitüntetettje
Dr. Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gyermekosztály – Perinatális Intenzív Centrum – főorvosa, Richter Aranyanyu Díj – Orvosnő kategória (2012), Astellas-díj (2014) - Az év orvosa pályázat: Astellas-közönségdíj (2013) díjazottja
Orth Péter színművész, Latabár-díj (2010), Príma Junior Díj (2014), – ESTeM- díj (Legjobb színész: Liliom) (2015) díjazottja.


További információ:www.hiroskozpont.hu
A pódiumbeszélgetés ingyenes, részvételi szándékát, kérjük jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: info@hiroskozpont.hu, 76/501-170/103 melléken vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.). 10.00 – 14.00-ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. A beszélgetést a KTV rögzíti, és főműsoridőben sugározza.

Tovább >>

"Hírös kecskemétiek" pódiumbeszélgetés februárban is

Szeretettel várjuk a „Hírös kecskemétiek” című sorozatunk következő előadása február 28-án lesz 18 órakor. Ezúttal három neves kecskeméti vendéggel beszélget Kriskó János a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi Városi Mozi épületében.

Meghívott vendégeink:

  • Varga László református lelkipásztor, Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspökhelyettese, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetettje
  • Ludvigh Zoltán búvárúszó mesteredző, egykori szövetségi kapitány, a Magyar Búvár Szakszövetség tiszteletbeli alelnöke, Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetettje
  • Danyi Judit színművésznő, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje, Domján Edit-díjas színművész

További információ: www.hiroskozpont.hu
A pódiumbeszélgetés ingyenes, részvételi szándékát, kérjük jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: info@hiroskozpont.hu, 76/501-170/103 melléken vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.). 10.00 – 14.00-ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. A beszélgetést a KTV rögzíti, és főműsoridőben sugározza.

Tovább >>

„Hírös kecskemétiek” pódiumbeszélgetés januárban is

Szeretettel várjuk a „Hírös kecskemétiek” című sorozatunk következő pódiumbeszélgetésére Kecskeméten, a Hírös Város Turisztikai Központban,a régi városi mozi épületében 2017. január 31-én, 18 órakor.

Meghívott vendégeink:

  • Mikulás Ferenc a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője,2016 Prima Primissima Díj díjazottja,Kecskemét díszpolgára
  • Törös Károly a Bácsvíz Kecskeméti Vízmű Sportklub vezetőedzője, a Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagja
  • Földházi Dávid a BÁCSVÍZ-KVSC sportolója, a riói olimpia kecskeméti úszója
  • Barta Dóra táncművész koreográfus, a Kecskemét City Balett vezetője,2016 Bács-Kiskun Megyei Prima Díj díjazottja, a Magyar Koreográfusok Társaságának elnökségi tagja

Beszélgetőpartner: Kriskó János

A pódiumbeszélgetésen való részvétel ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött.
Részvételi szándékát kérjük, jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: info@hiroskozpont.hu,
76/501-170/103 mellék, vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban
(Kecskemét, Rákóczi u. 15.) 10:00-14:00-ig.

További információ: www.hiroskozpont.hu

Tovább >>

Fesztiválozzon velünk az Országos Tojás Sokadalmon!

Hagyományt teremtve, immár második alkalommal várja a kikapcsolódni, szórakozni, fesztiválozni és tojásos kulináris különlegességeket kóstolni vágyókat Kecskemét főterén a 2. Tojásfesztivál. Idén június 17-19. között, három napon keresztül jókedv, színes programok, önfeledt szórakozás várja a fesztiválozókat. Garantáljuk, hogy minden korosztály különleges gasztronómiai és kulturális élményekkel fog gazdagodni, ízletes tojásos ételek, főzőshow-k, fergeteges koncertek, gyermekprogramok, bábszínház, szalmajátszótér, népzene, táncház, musical, operett, íjászkodás, ügyességi játékok, állatsimogató, kézműves foglalkozások, vásári forgatag, baromfiudvar gondoskodnak a kellemes időtöltésről, a jó hangulatról.

Tovább >>

Az eddigi legsikeresebb Helyi Termék Ünnep Kecskeméten

A Helyi Termék Ünnepek történetének legsikeresebb rendezvényét zárta az eseményt szervező Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület május 8-án. A IV. Helyi Termék Ünnep néven regisztrált gasztronómiai esemény méltán érdemelte ki a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. közös szakmai értékelése alapján a Gasztroélmények Éve 2016. ajánlását.

Tovább >>

Sokszínű hagyományőrző programok az egész családnak a IV. Helyi Termék Ünnepen

Negyedik alkalommal, 2016. május 7-8-án rendezi meg Kecskemét főterén az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen a IV. Helyi Termék Ünnepet és a Bács-Kiskun Megyei Értékek Napját. A kétnapos rendezvény bőségesen kínál minden korosztály számára programokat.

A Bács-Kiskun Megyei Értéktár kiállítása, hagyományőrző programok, finom falatok, fülbemászó muzsikaszó várja az érdeklődőket. Mindkét napon Varga Mihály bugaci kecskedudás mesemondó lesz a házigazda. Néptánc együttesek, tánccsoportok, citerazenekarok, népi játékok, könnyűzenei koncertek, bábműsor, népmese, íjászat, lovaskocsikázás, népi kismesterségek bemutatója, ingyenes kézműves foglalkozások, állatsimogató garantálja minden korosztály részére a kellemes időtöltést.

Tovább >>

Hagyományok és hagyományos mesterségek - Adventi kiadvány 2015.

A Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület Helyi Akciócsoport szerkesztésében jött létre a térségben hiánypótló jellegű adventi hangulatú kiadvány „Hagyományok és hagyományos mesterségek” címmel, melynek különlegessége, hogy a térségekre jellemző adventi hagyományőrző szokások felidézése mellett a kecskeméti és a kiskőrösi térség helyi termékeit előállító kézművesei, termelői, vállalkozói kaptak bemutatkozási lehetőséget. Ők mindannyian hűen képviselik az ősi hagyományokat, a népi kézművességhez kapcsolódnak és minőségi tradícionális termékeket, szolgáltatásokat kínálnak.
A kiadvány ingyenesen elérhető a Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezeti irodájában (6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 12.) hivatali időben.

Tovább >>

Kecskeméti Értékek Kiállítás

Sok szeretettel vár mindenkit a Kecskeméti Értékek Kiállítása a volt Liberté Étterem épületében (Kecskemét, Szabadság tér 2.)

 

Tovább >>

Különösen gazdag programkínálat és fergeteges hangulat az Országos Tojás Sokadalmon

Rengeteg érdeklődő és fergeteges hangulat volt a kétnapos Tojásfesztiválon Kecskemét Főterén október 9-10-én. A Tojás Világnapja alkalmából erre a hétvégére időzített, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, a Baromfi Termék Tanács, illetve annak tagszövetsége a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége és a Hírös Tojás által szervezett országos rendezvény résztvevői kulturális, illetve gasztronómia élményekkel is gazdagodhattak. A Tojásfesztivál célja a tojásfogyasztás népszerűsítése, a tojás marketingjének erősítése, mely fontos szerepet vállal a tojással kapcsolatosan kialakult tévhitek eloszlatásában és a tojás az egészséges táplálkozásban elfoglalt fontos rangjának visszaállításában.

 

Tovább >>

MEGHÍVÓ - II. Kecskeméti Értékek Napja

Ezúton tisztelettel meghívjuk a II. KECSKEMÉTI ÉRTÉKEK NAPJA alkalmából szervezett rendezvényre, mely 2015. október 2-án kerül megrendezésre Kecskemét Főterén, a Városháza előtt.

Tovább >>

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!