Bács-Kiskun megye észak-keleti csücskében, az ezerarcú Tisza-folyó meseszép kanyarulatában fekszik a közel 12 ezer lakosú város.
A régészeti eredmények alapján Tiszakécske területén már közel másfélezer évvel ezelőtt lakott település nyomai találhatók. A Vatikán irattárában őrzött egyházi tizedjegyzék tesz először említést a faluról Cechkeírásmóddal, 1332-ben. a török uralom alatt gyakorlatilag elpusztult. A 17. században a Rákóczi szabadságharc leverése zömmel katolikus vallású családokat telepítettek a faluba. Az új telepesek lakóhelye a régi Kécske nagyobb kiterjedésű elhagyott része lett (Újkécske), ahol a földet „taksások” művelték. A betelepítést követően a régi kécskeiek etnikai, vagyoni, vallási viszonyainak eltérő volta alapján a jövevényektől elkülönültek és elnevezték magukat ókécskeieknek, ezzel elkezdődött a falu lakosságának lakóhelyi (Ókécske és Újkécske), etnikai (szlovákok és magyarok), gazdasági (taksások és telkes jobbágyok), vallási (református és katolikus) elkülönülése. Így a régi egységes település kettészakadt, majd 1950-ben egyesült ismét Tiszakécske néven és 1986-ban városi rangot is kapott.
Tiszakécske kiemelkedő turisztikai-, idegenforgalmi vonzástényezője a Tisza. A települést 22,5 km hosszan határolja a folyó. A partot galériaerdők szegélyezik, melyek a Közép-Tiszai Tájvédelmi körzet részei. Számos védett növény- és állatfaj talál itt menedéket magának.
A település nagy vonzereje a termálfürdői. Tisza-parti Termálfürdő vize nátrium-hidrogénkarbonátos hévíz, amely jelentős metakovasavat és fluoridot tartalmaz, 1344 m mélyről 52 fokon feltörő gyógyvíz, számos panasz enyhítésére megfelelő. A gyógyvíz reumatikus, ízületi, mozgásszervi megbetegedésekre, műtétek utáni rehabilitációkra, nőgyógyászati problémák gyógyítására alkalmas. A fürdő télen és nyáron várja a vendégeket.A városhoz tartozó Kerekdombon (a központtól kb. 5 km-re délnyugatra) szintén található termálfürdő.
Népzenei hagyományokat a Nagy Tisza Néptánccsoport és a köz-Ős-ség Dobkör reprezentálja.
Látnivalók:
Tiszakécskei Gyermekvasút, Római katolikus templom, Református templom, Neogótikus stílusú református templom, Ókécskei Közösségi ház, Szent István-lovasszobor, Kerekdombi Termálfürdő
Kézművesek:
Kovács Miklós népi iparművész kékfestő, Kristóf Márta mézesbábos, Lantos Tímea porcelántervező, Böröczki Edit fazekas, Tapodi Zoltán késes, Kovács István kovács, Bús Ilona szárazvirágkötő, Eszes Béla hintókészítő