2025. május 15. csütörtök, Zsófia

Fülöpjakab

"Nálunk otthon vagy"

 

Fülöpjakab 1111 lakosú kistelepülés Bács-Kiskun megyében, Kiskunfélegyháza és Kecskemét között.

A község már a honfoglalás előtt is lakott volt, egy avar kori település és temető, továbbá egy Árpád-kori templomrom, temető és a hozzájuk kapcsolódó település romjai kerületek elő a feltárások során. De volt itt kun, kapitányi székhely is. A község a török kor után Kecskemét, majd Fülöpszállás, legvégül pedig Félegyháza pusztájaként éledt újjá. 1954-ben leválasztották az anyatelepülésről és a szomszédos Majsajakabszállással összevonva Kunszállás néven szerveztek itt községet. Az 1960-as népszámláláskor még 2800-an éltek a területen, a sok száz hektáron termelt szőlő és gyümölcs családok százainak garantált biztos megélhetést. A szőlőkultúra súlyát jelzi, hogy a mai napig is a község egyes határrészeit a „hegy” elnevezéssel illetik, utalva a szőlőhegyekre (Ring-hegy, Mayer-hegy, Zsidó-hegy, Jakabi-hegy). Az 1989-ben lett  önálló település Fülöpjakab.

Kecskemét, Kiskunfélegyháza, az M5-ös autópálya, a kiskunfélegyházi csomópont közelsége, jó megközelíthetősége, a bugaci puszta szomszédsága, a tanyák tagolta alföldi táj szépsége, valamint az itt élő emberek hallatlan szorgalma, vendégszeretete, jelenti községünk legfőbb vonzerejét. Önkormányzatunk olcsó építési telkekkel, ipari területtel igyekszik kedvező feltételeket teremteni az itt letelepedni szándékozók illetve befektetők számára.

Ma 1111-en lakunk itt a Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti területen. A föld szeretetét apáiktól örökölték a fülöpjakabiak. Ma is sokan gazdálkodnak, termelnek a határban. Biogazdáik országos hírnévre tettek szert kitartó munkájuknak köszönhetően. Virágzik a tanyavilág, sokszínű a közösségi élet, a kis közösségben erős és hatékony civil szervezetek működnek, a település segíti a vállalkozások fejlődését.

 

Biotermelők:

Gyöngyösi Sándor bigomba termesztő, Nemes Mátyás biokertész, Polyák Ökogazdaság

 

Civil szervezetek:

Alfa’94 Szabadidős Klub, Fülöpjakabi Sportegyesület, Fülöpjakabi Őszidő Nyugdíjas Klub, Fülöpke a Gyermekekért Alapítvány

 

Elérhetőségek:

Fülöpjakab Község Önkormányzata
6116 Fülöpjakab, Alkotmány u. 1.
Tel: 76/587-619
Email: hivatal@fulopjakab.hu
www.fulopjakab.hu

Kapcsolódó galéria

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!