2025. május 15. csütörtök, Zsófia

Felsőlajos

 

Felsőlajos a Bács-Kiskun megye északi határán, a kiskunsági homokhátság térségében, Kecskeméttől 20 km-re északnyugatra található. Lakosságszáma 939 fő. Területe 1141 ha. A település az 1900-as években vasúti megállóhelyéről és tanyai iskoláiról vált ismertté. A tanyák őslakossága kun és Jászberényből idetelepült jász. A talaja futóhomok, ezért az állattartás volt jelentős. Felsőlajos kialakulását az 1929-ben Amerikából hazatelepült Máthé József alapozta meg, aki ott ismerkedett meg különös almafajtákkal, úgy mint jonatán, golden, starking. Hazatérve eldöntötte, hogy Magyarországon is elterjeszti e fajták termesztését. Választása a felsőlajosi pusztaságra esett és 50 hold földterületen kezdett hozzá az ültetvény létrehozásához. 1958-ban kapott a település rendezési tervet, ezt követően Lajosmizse-Közös néven tanyaközponttá vált, feloldották az addigi építési tilalmat. Nagy volt az építési kedv. Ekkor épült sok lakóház és a 8 osztályos iskola épülete is. Az Almavirág Mezőgazdasági Szakszövetkezet 1961. február 21-én akult meg 171 taggal. 1974-ben kapta meg a település a Felsőlajos nevet külterületi lakott helyként. FELSŐL AJOS 1986. január 1. napjával kapta a települési rangot. Az 1989-es szabad választások törvényei értelmében vált Felsőlajos önálló községgé, önálló önkormányzattal. 1980. november 7-én felavatták az 50 fős óvodát, 1991. szeptember 27-én átadásra került a Faluház épülete, melyben 1994 óta működik helyben az Önkormányzat.

2002. augusztus 17-én Nagy Ágnes kertészmérnök által tervezett park és tájház átadásra került, valamint a Falunapi rendezvény hagyománya is megkezdődött ezen a napon.

A Felsőlajosi Szent László Római Katolikus templomot 2010. június 27-én dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskemét érseke szentelte fel.

Híres szülöttei, kiválóságai, eredményei:

Nagy Tibor világhírű fogathajtó bajnok

Kertészet és élelmiszeripar:

A homokos talajon a szántóföldi növénytermesztés nem túl gazdaságos, ezért főként gyümölcs termesztés és fólia sátras zöldség és gyümölcs termesztés a jellemző a vidékünkre. Jellemző a lótartás sport és hobby szinten.

Turisztika sajátosságai, látványosságok, szolgáltatások

Tanyacsárda
A felsőlajosi Új Tanyacsárdában az ide látogatók az alföldi táj romantikus természeti kincseiben gyönyörködhetnek. „Egy szelet a pusztából” és a  varázslatos lovasbemutatók helyszine.

Krisztina Vendégház

Az Új Tanyacsárda lovas komplexum szomszédságában található a Krisztina Farm. A Krisztina Vendégházban négy igényesen kialakított lakrésszel várják a vendégeket.

MAGÁN ZOO Felsőlajos

2015 áprilisa óta látogatható az Állat- és Szabadidő Park. Teljes területe 20 hektár, de a  jelenleg beépített és körbejárható terület 10 hektár. 26 állatfaj több mint 300 egyede látható.

Idilli Pihenő Park

Felsőlajos határában, pompás környezetben, kényeztető szálláshelyekkel és programok sokaságával – szebbnél szebb rendezvény helyszínekkel várja vendégeit az Idilli Park. Lovas programokban vehetnek részt Nagy Tibor világhírű fogathajtó bajnok vezetésével.

 

Kapcsolódó galéria

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!