Kecskemét térségi borászatok- Damax Kft.
Új sorozatot indítottunk csütörtökönként, melynek célja a Kecskemét térségi borászatok bemutatása. Elsőként a Hetényi Család Pincészetét és Szőlőiskoláját, majd a Polyák Borászatot mutattuk be és ezzel egyidejűleg játékra invitáltuk Önöket.
Ezen a héten a Damax Kft. mutatkozik be.
A céget 1996-ban Dabasi Gábor borász és Magyar László szőlész alapította Kecskeméten.
Kezdetben mindketten a Közép-Magyarországi Pincegazdaságnál, a későbbi Kecskemétvin–nél dolgoztak, majd az állami cégek privatizációja után kezdtek saját vállalkozásba. Kezdetben szőlő ültetvényeket vásároltak Szentkirályon, majd 2004-ben megvásárolták a Kutató Intézeti Borpincét Lakitelken.
A Szentkirály-Lakitelek Hegyközség területén működő vállalkozásuk a saját termés mellett a helyi termelőktől vásárolja fel a szőlőtermést. Évente hozzávetőlegesen 40-60 ezer mázsa szőlőt dolgoznak fel, így a térség legnagyobb felvásárlójaként üzemeltetik vállalkozásukat.
Kezdetben csak fojtott must és must sűrítmény előállítását végezték, majd hazai nagy pincészetek számára borok készítésével is elkezdtek foglalkozni. Palackos borokat kezdetben nem, csak lédig (hordós) borokat készítettek.