2018. szeptember 22. szombat, Móric

Lajosmizse város 25 éves jubileumi bemutatkozása a Helyi Termék Ünnepen

Helyi Termék Ünnepeink alkalmával mára már hagyománnyá vált, hogy egy-egy jubileumi évfordulót ünneplő tagtelepülésünket meghívjuk vendégként.

Most sem lesz ez másképp, hiszen Lajosmizse ebben az évben ünnepli várossá válásának 25 éves évfordulóját.
Pénteken 17 órakor a megnyitó alkalmával köszöntőt mond Basky András, Lajosmizse Város polgármestere.

Mi mindennel készülnek ebből a jeles alkalomból rendezvényünkre?

A három napos ünnep igazi kuriózumokat tartogat, kiemelt településként mutatja be értékeit és hagyományait.

A látogatók megismerkedhetnek Rimóczi László grillázstermékeivel, Dr. Svébisné Gombkötő Gizella bodzaszörpjeivel, Cserényi István fajtamézeivel, Kiss Márta régimódi keksz különlegességeivel, Kovács László biotermékeivel, és a város szamóca lekvárjával.
Ízelítőt kapnak Skultéti Árpád festőművész, és Tóth Rozália festőművésznő, Vellai János gyertyaöntő, Vinnainé Csurpek Ágnes fazekas munkásságából.

Bemutatkozik a Lajosmizsei Jász Hímzőkör a jász szűcshímzés motívumaival: a csukott és nyitott tulipánokkal, a rozmaringágakkal, a forgórózsákkal, a saskörmökkel, és a vesevirágokkal.

A gasztronómia és turizmus területét a Tanyacsárda Kft., és a Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar képviseli majd.

Fotók formájában látható lesz a Lajosmizsei Római Katolikus Templom, a Lajosmizsei Református Templom, a Pusztatemplom romjai, a Helytörténeti gyűjtemény, a Régi Városháza – Földiák csárda, valamint a város nevezetességei.

A város kulturális programját a Mizsei Vadrózsák Néptánccsoport és a Lajosmizsei Városi Kamarakórus biztosítja.

Az Aranyhomok Postagalamb Klub „30” Tagszövetség Versenykerület Egyesülete N-18 Lajosmizse a jubileum alkalmából 25 postagalambot enged szabadon a megnyitót követően.

Kiállító Partnereik:
Dr. Svébisné Gombkötő Gizella, Skultéri Árpád, Kovács László, Cserényi Méhészet, Kiss Márta, Johanna Kft. - Gusto pálinka, Tanyacsárda Kft., Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar, Tóth Rozália, Vellai János, Vinnainé Csurpek Ágnes, Kollár család, Lajosmizsei Jász Hímzőkör, Rimóczi László, lajosmizsei gazdák.

Ezúton is köszönetüket fejezik ki minden Kiállító Partnerüknek, akiknek segítségével ismét színvonalas kiállítás keretében prezentálhatják Lajosmizse város kertészeti, és élelmiszeripari tevékenységét!

 

Tovább >>

A VIII. Helyi Termék Ünnep - Hungarikum Fesztivál részletes programjai

VIII. Helyi Termék Ünnep - Hungarikum Fesztivál

Várunk mindenkit szeretettel!

Tovább >>

Programjaink

Partnereink

FELIRATKOZÁS A HÍRLEVÉLRE

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön híreinkről...

CSATLAKOZZ HOZZÁNK!